Vitaminzabálók…
Tegnap este épp vasalás közben figyeltem a híreket, amikor meghallottam ezt a kifejezést. Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem bántotta a fülemet ez a kifejezés. Kissé gúnyos, kissé cinikus ez a kifejezés, s még ha nem is tettszik, bátran vállalom, vitaminzabáló vagyok.
Egyre több információ szivárog ki már a híradásokból is, hogy nem csak a retteget H1N1 vírus, de a hagyományos influenza vírus esetén is bizony előfordulnak halálesetek. Hogy kik halnak bele? Erről szólt a híradás. „Az intenzív osztályokra kerültek között és a halálozások között is különböző tanulmányok szerint 20 és 50 százalék között van a makk egészségesek aránya. A fittek, a sportolók, a vitaminzabálók. Bocsánat, de így van. Nincs mentség” – mondta Falus Ferenc országos tisztifőorvos.
Mondjon bárki bármit, nem vagyok sportoló, még csak kimondottan fitt sem, de vitamint azt zabálok.
Remélem ez a szó egyre jobban beleivódik a köztudatba, s lehetőleg minél többen zabáljuk a vitaminokat, mert ezek szerint mégiscsak megéri. Nem csak azért, hogy elkerüljük, ill. legyőzzük a H1N1 vírust, de azért is, hogy erős legyen az immunrendszerünk, helyre álljon az egészségünk.
Szólj hozzá, tiltakozz, mondd el róla a véleményed>>

Talán téged is idegesít, hogy szinte az élet minden területén átvernek, félreinformálnak, megmérgeznek minket. Ez a blog csupán figyelemfelkeltés céljából jött létre, talán együtt sikerül megfejtenünk a "kész átverés show"-t. Közel egy évtizede foglalkozom víztisztítással, s ugyanennyi ideje vagyok megszállott "egészségmániás". Ennek köszönhetem, hogy mára egészséges a családom. Ne hagyd, hogy téged is félrevezessenek! Olvass minél többet az egészséges, tiszta élet lehetőségéről! Szeretettel várlak vissza a blogomba!
Unod már a sok "műkaját"? 
Téged is aggaszt családod egészségi állapota?
2010. január 27. - 20:15
Igen egyetértek azokkal akik vitamint zabálnak,ugyanis én is vitamin zabáló vagyok. Szeretem a természetes anyagokat nem vagyok híve a gyógyszereknek.Ugyanis vannak olyan vitamin termékek amik természetes növényi alapú anyagból készülnek.Pl.Jó Közérzet Központ MINT FORGALMAZÓ, aminek ismeretét Szilvinek köszönhetem és vásároltam a termékeiből.(multivitamin,C vitamin és D vitamint. Szilvia KÖSZÖNÖM.A H1N1 vírusról annyit nem hiszem a terjedését el van fújva,hogy minél többen adassák be maguknak ez csak a pénzre megy.Én és a családtagjaim sem adattuk be magunknak vitamint zabálunk. Üdvözlettel.Ica.