A betegségipar futószalagján…

Sok-sok ember kénytelen volt felszállni már arra a bizonyos futószalagra, de csak kevesen vannak, akik le is tudtak onnan szállni. Ha évek, évtizedek óta kínoz valamilyen betegség, tudod miről beszélek. Egyszer én is felszálltam a futószalagra, de sosem nyugodtam bele. Kerestem, kutattam, kísérleteztem, míg végül sikerült leszállnom, és meggyógyulnom.

Ezt nem gyógyszereknek, vagy csodaszereknek köszönhetem, hanem egy olyan tudományosan bizonyított ténynek, amit sajnos elhallgatnak előlünk.

Mert a legtöbb egészségi probléma többnyire HIÁNYBETEGSÉG. A szervezetünk súlyosan alultáplált, az élelmiszereink szinte alig tartalmaznak tápanyagokat, így a vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek hiánya okozza a kialakult betegségeket. A mértéktelenül fogyasztott cukor, és fehérliszt a maradék vitamint is elvonja a szervezettől, így hiperaktivitás, viselkedészavar, elhízás és számos betegség kialakulhat.

Sajnos a gyümölcsök, zöldségek, gabonák már alig tartalmaznak tápanyagokat. Felgyorsult a termelés, hihetetlen rekordtermés köszönhető a vegyszerezésnek, génkezelésnek és műtrágyázásnak. Abból a földből amit így kihasználtak a termelés folyamán, a növény már nem tudja felszívni azokat a tápanyagokat, amit még 30-40 éve még tartalmaztak az élelmiszereink.

Sajnos egyáltalán nem túlzás, hogy az étkezésünkkel a megfelelő mennyiségű vitamint, nyomelemet, ásványi anyagot képtelenség biztosítani.

Ezért a hiányzó tápanyagokat multivitamin-készítményekkel ajánlott pótolni. Az a szervezet, amely megfelelően van táplálva, képes önmaga újjáépítésére, regenerálására.

Több éve szedek multivitamin készítményeket, s ennek köszönhetem, hogy leszálltam a betegségipar futószalagjáról. Szénanátha, hormonzavar, arcüreg-gyulladás, középfül-gyulladás, porallergia, de sorolhatnám még, hogy mitől szabadultam meg csupán a multivitamin készítmények szedésével. Ám mindig gondot okozott a kapszulák, tabletták töménytelen mennyiségének a bevétele.

Felnőttként természetesen rávettem magam a sokszor 15-20 tablettányi mennyiségre, de gyermekeimmel folyamatosan “harcolni” kellett.

Néhány hónapja véletlenül akadtam rá egy olyan multivitamin készítményre, ami a lehető legtökéletesebb, legtermészetesebb formában tartalmazza a vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket, ráadásul könnyen lenyelhető formában és megfizethető áron.

Lassan már fél éve szedem, családomban mindenki könnyedén beveszi, így megszűntek a reggeli “háborúk”.

Mit tud ez a multivitamin?

  • könnyen lenyelhető
  • ideális a vitaminok aránya
  • sok-sok természetes összetevőt tartalmaz
  • hihetetlenül praktikus a csomagolása
  • a kapszula 100%-ban emészthető
  • 106 féle hasznos tápanyag
  • nem tartalmaz tartósítószereket, élesztőt, glutént, cukrot, sót, keményítőt, búzaszármazékot, kukoricaszármazékot, tejet, vagy tojást
  • a multivitamin folyékony, így nagyon magas a felszívódása
  • minden kapszula azonos tartalmú, így a nap folyamán egyenletesen, akár több részletben is bevehető
  • magas korall-kalcium tartalma segít a sav-bázis egyensúly helyreállítsában,
  • rendelkezik OÉTI engedéllyel, s a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége ajánlásával

Ez a multivitamin a Good Mood Folyékony Lúgos Multivitamin.

multivitamin készítmény, napi vitamin, magas dózisú multivitamin

multivitamin készítmény, napi vitamin, magas dózisú multivitamin

A könnyen lenyelhető lágyzselatin kapszulák egyedülállóan nagy arányban tartalmaznak természetes anyagokat, többek között acerola cseresznyét, csipkebogyót, citrus bioflavonoidokat stb. Az A-vitamin sárgarépából, az E-vitamin búzacsíra olajból, a C-vitamin kukoricából és szőlőcukorból, a nyomelemek tengeri korallból (Korall kalcium) vannak kivonva.

Élelmiszer-allergiásoknak fontos, hogy nem tartalmaz tartósítószereket, élesztőt, glutént, cukrot, sót, keményítőt, búzaszármazékot, kukoricaszármazékot, tejet, tojást.

Álljon itt néhány fogyasztó véleménye is:

2007. márciusában súlyos cukorbetegséget, részleges szívizom elhalást diagnosztizáltak nálam. Kétszer értágító szívkatéterezésen esetem át. Mivel azelőtt beteg szinte soha nem voltam, ez nagyon megviselt idegileg, depressziós lettem.

Ezután hallottam a vitaminok jótékony hatásáról. 2007. augusztus óta szedem rendszeresen az Alap Energiát, emelt adagú C-vitaminnal kiegészítve. Fél év után cukorszintem beállt, kardiológiai eredményeim nagyon pozitívak. Elzáródott érfalaim kitisztultak, vérnyomásom, koleszterinszintem helyreállt, EKG eredményem jó. Orvosom csodálkozva kérdezte, hogy mit tettem ennek érdekében?

Részemről nagyon örülök, hogy ismét teljes értékű embernek érzem magam, visszatért az életkedvem, jól érzem magam, és ismét dolgozom. Tisztelettel: G. Sándor

Két hete szombaton hajnalban arra ébredtünk, hogy 7 éves kisunokám sír, hogy fáj a torka és nagyon, mélyről köhög. Azonnal adtam neki egy 500-as C-vitamin rágótablettát és a napi étkezései közben az Alap vitaminból két szemet, tehát a nap során megevett egy levél Alap vitamint + C-vitamint is. Ezen az éjszakán már nem köhögött olyan csúnyán.

Megismételtük ezt még vasárnap is és hétfőre kutya baja sem volt, el tudott menni a táborba. Egyébként a gyermek naponta
2-3 szemet eszik az Alap vitaminból és bírja az egész napi tanulást és délutáni edzéseket. Könnyen le tudja nyelni (nagynak tűnik a vitamin szem), mivel a lágyzselatin kapszula folyékony formában tartalmazza a vitaminokat és ásványi anyagokat, így egy pillanat alatt lecsusszan, sokszor még folyadék nélkül is. Ez tényleg a vitaminok új generációja! Köszönjük, Gy. A-né.

Szeretnék segíteni Neked, hogy Te is leszállhass végre a betegség-ipar futószalagjáról, így ha szeretnél változtatni a mostani egészségi állapotodon, kattints ide, és nézz körül webáruházban>>